Múltidéző szüreti felvonulást és bált rendeztek a faluban
2021. szeptember 11-én, szombaton múltidéző szüreti felvonulás vette kezdetét a faluban. A lovasok, kocsisok, 10 órától gyülekeztek a kastélykertben. A helyi lovasok mellett érkeztek hozzánk szépen díszített kocsikkal, lovakkal Szabadegyházáról, Iváncsáról, Pusztaszabolcsról és Seregélyesről is. Hangos zeneszóval, Zsadányi Bence énekével és Rácz Roland betyárunk vezetésével indult el a konvoj. Követték őt csikósaink, akiknek ostorcsapkodásaik hangja már messziről tudatta a nézelődőkkel, hogy érkeznek a szüreti felvonulók. A megállókban Fülöp Bence kisbíró szavaival kezdődött a zenés mulatozás, melyre a kocsikon ülő és onnan lepattanó népviseletbe öltözött hölgyek, urak és gyerekek ropták a táncot. Száj nem maradt étlen szomjan, hiszen bőség várta az érkezőket, a nézelődőket. A bíró és bírónő szerepét Takács Norbert és Nagy Vivien töltötte be, ezúton is köszönet érte. A falu utcáin vonulás fegyelmezetten és nagy jókedvvel zajlott, kicsi településünk hatalmas örömére. A visszaérkezéskor finom gulyáslevessel vendégelték meg a felvonulókat, amit Vica (Gálosiné Sohonyai Éva) főzött nagy-nagy odafigyeléssel.
A kastélykertben közben nem állt meg az élet, vásárosok kínálták termékeiket. A kicsiket ingyenes ugrálóvárral, csillámtetkóval várták, sőt vattacukrot is lehetett kapni a kiérkezők nagy örömére.
19 órától a Patai Band húzta a talpalávalót az esti bálon, és pecsételte meg ezt a fantasztikus napot!
Csipe Gabriella ügyes keze dicséri a bíró és bírónői, valamint a legtöbb menyecske ruháját. Időt nem sajnálva fáradozott azon, hogy mindenkinek tökéletes ruhát készítsen!
Köszönetnyilvánítás
Real élelmiszer, Gubicza Tamás, Vica konyhája, Oláh István és Oláh-Rácz Linda, Cséza László és kollégái, Perkátai Polgárőrség, Faluüzemeltetés, Csipe Gabriella, Somogyi József, Vajk-Császár Georgina, Takács Norbert, Nagy Vivien, Fülöp Bence, Őzikert, Dankó Lajos, Bartos Éva és Kovács Sándor, Takács Sándorné, Csizi Zoltán, Áldott Balázs, Széchenyi Pékség, REKA ABC, Pavlicsek József, Oláh Istvánné Kohut Edit, Id. Patai Lajos, Rácz Roland, László Norbert.
Köszönjük a támogatásokat és felajánlásokat, a sok-sok segítséget, igazán hálásak vagyunk!
Perkáta, 2021. szeptember 16.
Horváth-Farkas Ágnes |
Mosonyi-Bógó Nikolett |
Képek a szüreti rendezvényről
Rengeteg képet kaptunk a rendezvényről Horváth-Farkas Ágnestől és Pappné Szebellédi Tündétől. Azok közül válogattunk néhányat ízelítőül egyetértésükkel. A többi képet Facebook-oldalunkon osztottuk meg kedves Látogatóinkkal.
Perkáta Online (HCJD & HLSZ)