Szőke Imre polgármesterjelölt az FMH oldalán
Bízom benne, hogy sokatok már ismer. Jelenleg is önkormányzati képviselő vagyok. Igyekszem képességeimhez mérten értetek dolgozni!
Építettem játszóteret, elkészült egy buszváró. Kitaláltuk feleségemmel a Mindenki karácsonya rendezvényt, tartottunk gyermeknapot. Nagyrészt önerőből, jó szándékú emberek segítségével hoztuk létre. Lassan elkészül a lovas-motoros pihenőhely. Volt ott céges rendezvény, aludtak ott olyan családok, akiket máshol nem tudtak elhelyezni. Gyűjtöttünk elektromos hulladékot. Bevételéből az óvoda gyerekjátékokat, a Perkátáért Közalapítvány készpénzt kapott, az iskola pedig az utolsó gyűjtésből származó bevételt.
Mindig megtartom, amit ígérek. Tudom, mire van szükségünk, én is itt élek. Hitem szerint a megalkuvás nem, de a kompromisszum és az észérvek előre visznek.
Folytatnám a pályázatok benyújtását, Bogó Anikóra, a helyi ámk igazgatójának szakértelmére és az összes volt képviselő segítségére támaszkodva.
Polgármesterként többet tudnék tenni a falu fejlődéséért. Számítok a testület minden tagjára, hiszen közösen, együtt dolgozunk a falu érdekében, az otthonunkért. Ez számomra a legfontosabb!
Kérem, szavazatukkal támogassák, hogy irányíthassam a falu életét, és közösen kezünkbe vehessük a jövőjét!
Fejér Megyei Hírlap, 2022. június 23.
Szőke Imre
független polgármesterjelölt |
Forrás: a szerzőtől