Interjú Dr. Kállai Ernővel

Budapest - Szőke Eszter (képünkön) szociológus, akinek Oláh Gergővel készített interjúját tavaly októberben adtuk közre, most egy újabb írásával jelentkezett szerkesztőségünknél.
Dr. Kállai Ernő jelenleg az MTA Kisebbségkutató Intézet Romakutatások Osztályának vezetője, 2007 és 2011 között a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa volt. A 2015. november 24-én vele készített interjút osztjuk meg most kedves Olvasóinkkal.

Perkáta Online (HCJD & HLSZ)

Fotó: Vigh György

A Cigányzenészek című tanulmányának első részében a cigányzenészek múltját tekinti át. A XX. század második feléig sikerült megőrizniük a társadalmi megbecsültségüket a zenész cigányoknak. Miben látja a kávéházi / éttermi cigányzene hanyatlásának az okát?

Egyszerűen elmúlt úgy gondolom. A zenei stílusirányzatok olyanok, hogy egyszer kimennek a divatból. Annak idején az operajátszás is hétköznapi szórakoztatásnak számított. Nem elitműfajnak, mint napjainkban. A szegény néprétegek számára is elérhető volt. Ugyanígy a cigányzene is, sokáig szórakoztató irányzatként volt jelen, aztán jöttek új irányzatok, és egyszerűen háttérbe szorult. Magyarországon viszonylag sokáig megmaradt egyébként a cigányzenészek megbecsültsége. Azonban az a meglátásom, hogy ami elmúlt, az nem fog visszajönni valószínűleg. Ez igaz a cigányzenére is. Vannak modernizációs hullámok, melyek ideig-óráig újra divatba hozzák, egy bizonyos réteg számára, egy bizonyos módon, de úgy gondolom, hogy olyan mértékben soha nem fog visszatérni, mint amiről sokan álmodoznak.

Ön zenészcsaládnak a tagja, édesapja révén. Sokáig zongoraművésznek készült. Mi történt?

Nagyon szerettem, erőltettem is kicsit, majd rájöttem, hogy nem vagyok elég tehetséges. Az én családom nem igazán akarta, hogy zenész legyek. Nem egy komoly pálya, amiből nem igazán lehet megélni- mondta apám, aki ezt már tapasztalta az 1980-as évek vidéki viszonylatában. A zenészeknél ugyanis hamarabb kezdődött el a munkanélküliség, mint másoknál. Teljesen igaza lett egyébként ebben a dologban. Én erőltettem továbbra is, hogy zenét tanulok, a családom pedig nem ellenezte. Elvégeztem a Konzervatóriumot is, azonban nem sikerült a Zeneakadémiára felvételt nyernem. Nyilván sok összetevője volt ennek a dolognak, de leginkább az, hogy nem voltam elég tehetséges. Váltani kellett. Ha az ember nem akar egyfajta kudarcos életutat bejárni, úgy gondolom, váltani kell. Sokáig a zene kiegészítő részét képezte még az életemnek. Énektanári diplomát szereztem, dolgoztam ezen a területen. Egyetemista koromban kiegészítő jövedelemforrás volt a számomra. Utána egyfajta szórakozásként maradt meg.

Mi az első személyes emléke a zenével kapcsolatban?

Nincs misztikus emlékem. Mindig volt zongoránk. Apám zongorázott. Nagy, fekete zongora volt, emlékszem. Másunk sem volt, csak zongoránk. Talán ez.

Elsőként Egerben szerzett történelem-ének szakos diplomát, majd az ELTE történelem szakán végzett. Tanult újságírást, szociológiát, politológiát, jogot. Melyik szakmában tudott igazán kiteljesedni?

Én nagyképűen társadalomkutatónak nevezem magam. Szép, misztikus hangzása van. Engem valóban a társadalom működése érdekel. A társadalom működésének a megismeréséhez pedig sok mindenben kell tájékozottnak lenni. Ezek a diszciplinák, amiket tanultam, eszközök ahhoz, hogy megismerjem a társadalom működését. Nem tartom magam klasszikus értelemben vett jogásznak, hiába végeztem el a jogi egyetemet, de nem dolgoztam ügyvédként. Nem egy klasszikus jogász vagyok; a jog is egyfajta segítség a számomra ahhoz, hogy megismerjem a társadalomnak egy szeletét. A társadalom egyik fontos része a jogrendszer és annak a működése, ami összefügg mindennel. Amikor zenészeket kutatok, akkor kevésbé érdekes, hogy jogi végzettséggel rendelkezem, sokkal inkább előtérbe kerülnek a szociológiai, történelmi ismereteim, azokat a módszereket is használom.

A Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének a tudományos kutatója. Társadalomkutatóként a társadalom működését is vizsgálja. Melyek a fő kutatási területei?

Elsősorban romákkal kapcsolatos kutatásokat végzek. A kutatásaim erről szólnak. Ahhoz viszont, hogy a roma közösségeket jobban megismerjem, szélesebb rálátással kell rendelkeznem a társadalom működését illetően. Foglalkozom történeti, gazdasági, rétegződési, művészeti, jelenkori, oktatási kérdésekkel is, nagyon sokrétű a dolog, a cél, hogy egy egységes képet tudjak látni ezekre a területekre vonatkozóan.

1998 és 2004 között a Gandhi Közalapítvány Kuratóriumának volt a tagja. A pécsi Gandhi Gimnázium Magyarországon és Európában is az egyetlen roma fiatalok érettségijét szorgalmazó oktatási intézmény. Milyen jelentőséggel bírt az Ön életében a Gandhi Közalapítvány?

Egy fontos időszak volt, amikor felépült a Gandhi Gimnázium. Megalapítása után ideiglenes épületként funkcionált, aztán elkészült a tornacsarnok és a gimnázium is. Öröm volt számomra részt venni egy ilyen felelősségteljes munkában. A Gandhi Gimnázium is egy modernizációs kísérlet. Most már kevésbé van rálátásom a működésére, de a hagyományok hangsúlyozása fontos szerepet kapott. Mindent összevetve hangsúlyozom, hogy mégis egy modernizációs kísérlet, a felsőoktatásra felkészítő, érettségit adó intézmény. Ez lehet a jövő! Fontos a roma identitás, a nyelvek ismerete, valamint a régi hagyományok kihangsúlyozása. A XXI. században a társadalmi vérkeringésbe való bekapcsolódásba egyfajta modernizációs pályán keresztül vezet az út! Egy ilyen típusú intézménynek ezt az ügyet kell szolgálnia.

2011 márciusában a magyar történelmi egyházak és a kormány egyezménye kapcsán megalakultak a keresztény roma szakkollégiumok. 2011 szeptemberében négy nagyvárosban, amely felsőoktatási intézménnyel rendelkezik, Budapesten, Debrecenben, Miskolcon és Nyíregyházán jöttek létre keresztény roma szakkollégiumok. Ön Egerben szorgalmazta a létrejöttét. Miben látja a roma szakkollégium fontosságát?

A roma szakkollégium egy esélyteremtő intézmény, ha jól működik. Esélyt teremt arra, hogy azok, akik romaként bekerülnek a felsőoktatásba kapjanak segítséget abban, hogy a tanulmányaikat sikeresen végezzék el. Eredményesen kezdjék el a szakmai munkájukat. Amikor egy szakkollégium jól működik, akkor ezt a feladatot látja el. Elsődleges szerepe, hogy egy új modern értelmiségi réteget próbáljon nevelni, segíteni ezeket a fiatalokat ebben a folyamatban. Az ország összes roma szakkollégiumában jártam már, kurzusokat tartottam, ez egyfajta közösségi felelősségvállalás a részemről.

Kulcsfontosságúnak tartja az oktatást a romák integrációja kapcsán?

A legfontosabbnak tartom! Az összes többi dolog csupán kisegítő lehetőség. Kizárólag az oktatás az út! Amikor valahol komolyan gondolkodnak a romákkal kapcsolatban akkor az oktatást kell megnézni. Az oktatásnak van mérhető eredménye.

Mi az, amit javasolna a roma fiataloknak?

Én igazából egy tanárember vagyok. A mániám a tanítás. A következő generációt mindig meg akarom tanítani valamire. Az ember szereti átadni azt, amit gondol, mert úgy gondolja, hogy van valami értelme a következő generációnak. Az én meglátásom az, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a lehetőségeikhez és a képességeikhez mérten a lehető legmesszebbre eljussanak. Szellemileg és minden más tekintetben is.

Köszönöm szépen az interjút!

Budapest, 2016. január 28.