Ez szinte egy krimibe illő történet

Fotó forrása: feol.hu

A Seuso-kincs megtalálása és elrablása

A Seuso-kincs a 350 és 450 között a Római Birodalom Pannonia Valeria nevű dunamelléki provinciájából származó díszes ezüst lakomakészlet (kancsók, tálak, kézmosó készlet, illatszeres doboz) összefoglaló neve. A gondosan elrejtett, páratlan történeti információkat is hordozó régészeti lelet az 1970-es évek közepén került elő a Balatonhoz közeli, Fejér megyei Polgárdi környékéről.

A kincslelet nevét a tálaló készlet egyik darabjának, egy aranyozott ezüsttál latin nyelvű verses feliratában megnevezett tulajdonosáról, Seusoról kapta, aki egy gazdag hadúr, tartományi főtisztviselő volt. A Seuso személynév eredetéről az egyik vélekedés a római névkutatás elismert szaktekintélyének Mócsy Andrásnak egy tanulmányából származik, amely szerint az a pannoniai kelta őslakosság névadásából eredeztethető nem latin személynév.

A felirat érdekessége, hogy a szöveg kezdete és vége közé koszorúval keretezett korai keresztény jelképet, egy Krisztus-monogramot véstek, ami a kincs eredetének időpontjára utaló jelkép és a pontos kormeghatározást segítheti. Dr. Nagy Mihály és Dr. Tóth Endre, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai szerint a Krisztus-monogramot az i.sz. 4. század előtt nem véshették fel a tálra, mivel az csak I. Constantinus római császár uralkodása (i. sz. 306-337) alatt keletkezett.

Szilágyi György művészettörténész lokalizálta a lelet feltételezhető helyét, mikor felfedezte, hogy a tál vésetei között szerepel a Pelso felirat, ami latinul a Balaton elnevezése.

A latin körfelirat:

HEC SEVSO TIBI DVRENT PER SAECVLA MVLTA POSTERIS VT PROSINT VASCVLA DIGNA TVIS

Magyar fordítása:

Maradjanak meg számodra ezek az edények, Seuso, évszázadokon át, hogy utódaidnak is méltóképp hasznára váljanak.

A kincs művészi és anyagi értékét tekintve is, a ma ismert és fennmaradt, ezüstből készített ötvösművészeti tárgyak között a legértékesebbnek számít a késő római császárkorból. A tizennégy ismert darab összsúlya csaknem 68,5 kilogramm (a „polgárdi ezüstállvány” elnevezésű kinccsel együtt 88,5 kg). A leletek többsége mitológiai alakok és történetek (Akhilleusz, Meleagrosz, Hippolütosz) domborműves ábrázolásaival díszített edény.

A kincs legjellegzetesebb darabja a vadásztál, amelynek a domborművén lakomázó rómaiak előtt az asztalon hal van feltálalva, két rabszolga ételt és italt kínál nekik, más alakok vadászaton elejtett állatokat dolgoznak fel. A kincsek mérete, az ezüstedények díszítésének művészi kvalitása, egyedisége és a nemesfém mennyisége miatt is értéke felbecsülhetetlen.

A leletet valószínűleg 1976-ban titokban találta meg Sümegh József, akinek 1980-as, rejtélyes halála után az ezüsttárgyaknak nyoma veszett. Bécs és London után 1990-ben New Yorkban tűnt fel a kincs, azután hosszú pereskedés következett a leletek eredetének bizonyítására. Mivel a tárgyak tulajdonjoga így bizonytalanná vált, a kincset nem lehetett eladni, illetve megvenni. 2014-ben a magyar állam 15 millió eurót (csaknem 4,5 milliárd forintot), majd 2017-ben 8,6 milliárd forint kompenzációs díjat fizetett ki a kincsek őrzési jogáért, ezzel a Seuso-kincs összes ismert darabja Magyarországra került.

Pannonia tartomány, Gorsium

A Seuso-kincs Magyarországra kerülése után a kutatók feladata a kincslelettel kapcsolatos tudományos összefüggéseket vizsgálva, a kincs feltételezett létrejöttének időszakának és elrejtésének időpontját meghatározni és a késő római császárkor emlékeit elemezni, kifejezetten a pannoniai vonatkozásaiban. Szerintük a kincs keletkezése a késő negyedik, illetve a korai ötödik századra tehető. Az akkor még Illyricumnak nevezett területet, Pannóniát hosszú és véres harcok után Augustus és Tiberius római császár uralkodása alatt foglalták el a Római Birodalom légiói. Hivatalos okmányban csak később, először Vespasianus uralkodása alatt, 71-ben jelent meg a Pannonia elnevezés.

Traianus császár idején, 106-ban a tartományt kétfelé osztották. Pannonia Inferior (Alsó-Pannonia) székhelye Aquincum lett, míg Pannonia Superior (Felső-Pannonia) székhelye Carnuntum maradt.

Pannonia Valeria provinciát (tartományt) 296-ban alapították. Főbb városai Sopianae (a mai Pécs), Gorsium (a mai Tác), Brigetio (a mai Szőny) és Aquincum (a mai Óbuda) voltak. Az antik forrásokban és irodalmi alkotásokban Pannonia tartományát és lakóit negatívan festették le, a vidéket pedig zordnak és kellemetlennek, lakóit egyszerűnek tartották, de jelentőségét Itália és a Római Birodalom védelmében elismerték.

Ha a tudományos vizsgálatok igazolják azt a feltételezést, hogy a Seuso-kincs tárgyai a Fejér megyei Polgárdi-Szabadbattyán környékén kerültek elő, a feltárás alatt álló szabadbattyáni épületegyüttes és a közeli Gorsium romváros intenzívebb kutatása elengedhetetlenné válik a kincs pontos régészeti azonosításához.

A Seuso-kincs feltételezett lelőhelyének közvetlen közelében fekvő Gorsium szakrális vallási központ volt. Amikor 202-ben Septimius Severus római császár Pannoniában járt, jelenlétében avatták fel a császár költségén újjáépített gorsiumi Augustus-templomot. 260-ban egy szarmata törzs, a roxolánok pusztították el, majd később az újjáépült város új nevet is kapott: Herculiának hívták. Herculia már nem vált a vallási ünnepek központjává. Az épületek feltárása alapján a tartomány kormányzati székhelye lett. Aquincumból ide költözött a tartományi helytartó és vele tartományi hivatalok és tisztségviselők is. (A Tác-gorsiumi nagy jelentőségű régészeti feltárást dr. Fitz Jenő archeológus, a Fejér Megyei Múzeumok igazgatója vezette a XX. század közepén és második felében. A kutatások tudományos eredményeit tanulmányában és könyvében publikálta.

Érdemes felkeresni az itt létesített szabadtéri múzeumot. (A szerző)

Fotó forrása: origo.hu

A Seuso-kincs megtalálása

Magyarország 1998-ban ratifikálta az UNESCO illegális műkincs-kereskedelem visszaszorítása érdekében létrehozott Unidroit-egyezményét, amely kimondta, hogy a lopott kulturális értékű tárgyak birtokosan köteles a műkincset visszaadni a tulajdonos országnak, ha azt jogellenesen külföldre vitték.

Angol szakemberek által később Seuso-kincsnek (Seuso treasure) elnevezett római kori lelet megtalálása után a lefolytatott nemzetközi nyomozás ellenére, keveset tudott a közvélemény a kincsről és sorsáról. Először 1990. február 9-én egy sajtótájékoztató keretében New Yorkban mutatták be a nyilvánosságnak, amikor mai értéken 100 millió eurós kikiáltási áron próbálták értékesíteni minden idők egyik legjelentősebb késő római kincsleletét.

A kincs nem szerepelt egyetlen magyarországi múzeum leltárkönyvében sem, egyetlen ásatási naplóban sem. Megtalálásról és külföldre kerüléséről később jutott információkhoz a közvélemény. A lelőhely nem azonosítható egyértelműen, annyi derült ki, hogy a kincset Pannonia eddig ismert legnagyobb, 13 ezer négyzetméteres, késő római kori oszlopcsarnokos villájában, a Szabadbattyán határában, a kőszárhegyi mészkőbánya egyik üregében találhatták.

A mai Polgárdi, Szabadbattyán és Tác környékén, az egykori Gorsium közelében fekvő római villa feltárását a székesfehérvári Szent István Király Múzeum munkatársai 1993-ban kezdték meg. A múzeum régésze, Nádorfi Gabriella Szabadbattyánban 1998 és 2006 között végzett ásatásokat a hatalmas palotának a romjainál. A 374 körül elpusztult villa a Sárvíz mellett állt.

Fotó forrása: hvg.hu

A Seuso-kincs kiásása

Pereczes Ferenc nyugdíjas 1974 tavaszán felfedezte az ókori Pannonia eddig ismert legnagyobb, 110x120 méter alapterületű késő római kori lakóépületét Szabadbattyán és Úrhida határában a Sárvíz partján. Egy domborművekkel díszített hatalmas ólomüstöt szolgáltatott be a múzeumnak. A megőrzött egykori átvételi elismervény szerint pénzérméket is beszolgáltatott, amiért ezer forintot kapott.

Pereczes Ferenc szerint az általa azonosított ókori villa volt a Seuso-kincs eredeti helye, más információk szerint azonban a kincset feltehetően a villa helyétől többszáz méterre lévő Kőszár-hegyen 1976-ban Sümegh József és Kolonics György találta meg.

Sümegh Józsefről, aki a helyi kőbányában segédmunkásként dolgozott, Polgárdiban mindenki tudta, hogy 1975-76-ban rendkívül értékes, hatalmas színezüst tálakat, kancsókat talált.

Lelkes Ferenc később a nyomozás során azt állította, hogy segített Sümegh Józsefnek lovaskocsival Polgárdiba befuvarozni az előkerült ezüsttálakat, amikor két üstben 41 nagyobb tárgyat látott.

Pár év múlva, 1980. december 14-én a Pápán katonáskodó, leszerelés előtt álló Sümegh József felakasztott holttestét egy kőszárhegyi pincében találták meg, amely akkor a polgárdi Borbély család tulajdonában állt. Különös véletlen, hogy a pince bejáratától körülbelül három méterre állt az a szilvafa is, amely alól 1878-ban gyökerének kiásása közben fordította ki egy gazda a páratlan értékű összecsukható állvány töredékeit és küldte be a Nemzeti Múzeumba.

Az ügyészség akkor is, majd tíz évvel később is öngyilkosságnak minősítette az esetet.

2014-ben Vukán Béla, a nyomozást irányító rendőr alezredes arról nyilatkozott, hogy a Seuso-ügy megoldásáról továbbra sem mondanak le:

„Sümegh József halála ügyében a nyomozás jelenleg is folyamatban van nyereségvágyból elkövetett emberölés bűncselekményének gyanúja miatt. A nyomozás során keletkezett adatok azt támasztják alá, hogy Sümegh József talál rá az 1975-76-os évek időszakában Polgárdi környékén a Seuso-kincs néven ismertté vált késő római kori leletre, és éveken keresztül birtokolta a kincslelet tárgyait.”

A Seuso-kincsek megtalálása, kiásása és a múzeumnak be nem szolgáltatása, további birtokolása okozta tehát minden bizonnyal a polgárdi fiatalember erőszakos halálát.

Borbély István a pince mellett. A távolban látszik a bánya, ahol Sümegh talán megtalálta a kincset.
(Fotó forrása: FMH / feol.hu)

A kincs kalandos útja és megkerülése

Az illegálisan kiásott kincsleletnek Sümegh József honvéd máig felderítetlen halála után veszett nyoma. Ezzel a kincs származási helye eltitkolhatóvá vált és a kincset birtoklók bármely új helyet megjelölhettek a Római Birodalom területén.

1991-ben egy angol műgyűjtő, lord Northampton megbízta az Allen és Overy ügyvédi irodát, hogy szerezze meg a Seuso-kincs tizennégy darabját (a kincs ismert helyen lévő hányada 15 darabból áll). Az ügyvédi iroda libanoni származási iratokat is mellékelt a műkincsekhez, amik később hamisnak bizonyultak. Emiatt nem is akadt aukciósház, amelyik vállalta volna a kincs adásvételének lebonyolítását.

2003-ban, a Pápán raboskodó Lelkes József azt nyilatkozta egy bulvárlapnak, hogy együtt ásta ki a kincseket Sümegh Józseffel a Polgárdi melletti bányában, amelyeket egy két méter mély gödörben találtak, két nagy üstbe rejtve. A negyvendarabos leletet eladogatták. Lelkes elmondta azt is, hogy három másik, a titkot ismerő barátja is furcsa körülmények között halt meg.

Borbély István, Polgárdi város polgármestere így emlékezett vissza a történtekre:

„Amikor 1990-ben polgármester lettem, akkor találkoztam először az üggyel, azért, mert az 1980-ban elhunyt Sümegh József - aki a kincseket találta - édesapja keresett meg azzal, hogy fia nem felkötötte magát, hanem megölték, méghozzá a legmagasabb katonai körökből. Az 1980-ban miniszterként működő Czinege Lajos neve is felvetődött, mint érintett, de nem mint elkövető”.

A polgármester véleménye szerint Sümegh József honvéd halálesete csak következménye volt egy jóval korábban kezdődő ügynek, amelynek középpontjában a Seuso-kincs állt.

A magyar állam 1993-94-ben négy pert indított Lord Northampton ellen tulajdonjoga bizonyítására, de minden per a lord javára dőlt el.

2006-ban már az angoloknak sem kellet az ezüst étkészlet. 2013-ban a Seuso-kincsről megjelent Visy Zsolt és Mráv Zsolt szerkesztésében „A Seuso kincs és Pannonia” címmel, egy magyar-angol nyelvű, régész-történész szerzők nyolc tanulmányát tartalmazó tudományos igényű mű. A tanulmányok szerzői: Visy Zsolt, Hajdú Éva, Nagy Mihály, Tóth Endre, Mráv Zsolt, Mócsy András, Nádorfi Gabriella.

A Seuso-kincsek leletegyüttesének korábban és most visszaszerzett darabjai az Országház Vadásztermében 2017. július 12-én. A páratlan fontosságú, felbecsülhetetlen leletegyüttes hazatérését Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be az Országházban
(MTI Fotó: Illyés Tibor)

A kincs hazahozatala

2012 őszén kapta meg azt a feladatot a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda, hogy jogszerű megoldást találjon, illetve egy olyan szerződési struktúrát alkosson meg, amely alapján a Seuso-kincsnek nevezett műtárgyegyüttes Magyarországra kerülhessen.

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója 2013 decemberében írta alá a szerződést a magyar állam nevében, de a brit hatóságok csak 2004 márciusában adták meg a kiviteli engedélyt.

A kincslelet első hét darabja 2014 márciusában visszakerült Magyarországra, majd a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban ki is állították a műkincseket. A lelet visszahozatalával kapcsolatos ügy részleteit - nemzetbiztonsági okok miatt - pedig 30 évre titkosították.

A magyar állam a kincsek őrzési jogáért 15 millió eurót (csaknem 4,5 milliárd forintot) fizetett.

2017. július 12-én dr. Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy hazakerült a Seuso-kincs további 7 darabja. A Magyarországra visszakerült hét, még hiányzó műtárgy, az Achilles- és Meleagros-tál, az állatokkal díszített kancsó, az amfora, a Hippolytos-kancsó és két, díszítésében a Hippolytos-kancsóval rokon vödör volt.

Az Országházban történt bejelentés alkalmával a miniszterelnök kijelentette:

„Kötelességünket teljesítettük és visszaszereztük a Seuso-kincsek páratlan fontosságú, felbecsülhetetlen értékű lelet együttesnek második hét darabját.”

A magyar kormány 8,6 milliárd forint kompenzációs díjat fizetett a Seuso-kincs újabb hét darabjáért a leletegyüttest birtokló személynek.

Fotó forrása: FMH-archív

Vándorkiállítás 2017-2018

Az egyetemes antik kultúra egyik legnagyobb értékű leletének magyarországi bemutatására az 1634/2017.(IX.11.) számú kormányhatározat szerint vándorkiállítást szerveztek, ennek keretében Kaposvárott, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Zalaegerszegen és Székesfehérvárott (az utóbbi Fejér megyei székhelyen immáron a második alkalommal) megtekinthető a lelet együttes.

A Seuso-kincs vándorkiállítása 2017. október 29-én, a Magyar Nemzeti Múzeum szervezésében indult el, elsőként a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban (jelentős biztonsági intézkedés mellett) állították ki hatalmas sikerrel a visszaszerzett műtárgyakat. Több ezren tekintették meg a székesfehérvári tárlatot.

Ez tehát a Seuso-kincs megtalálásának, elrablásának és hazatérésének a hiteles története.

Székesfehérvár, 2019. július 28.

Csató József

Forrás: Philately