Nyilatkozat a Dunaferr működése érdekében
15 polgármestert és 4 országgyűlési képviselőt hívtam meg szerdára Dunaújvárosba, hogy a Dunaferr helyzetéről egyeztessünk. A találkozó célja az volt, hogy a térség polgármesterei és országgyűlési képviselői közösen tájékozódjanak és vitassák meg a kialakult helyzetet, próbáljanak arra megoldást találni.
Meghívásomra 9 polgármester (Apostag, Baracs, Dunaegyháza, Dunaföldvár, Dunavecse, Előszállás, Kisapostag, Nagykarácsony, Solt) képviseltette magát személyesen vagy a szomszédos polgármester által, sajnos az országgyűlési képviselők közül senki sem jelent meg, így elmaradt Mészáros Lajos tájékoztatója is.
Meghallgattuk viszont Evgeny Tankhilevich-et, aki többek között arról beszélt, hogy a legfontosabb kormányzati lépés egy nulla forintos feladat lenne: a cég tulajdonosi szerkezetének tisztázása az orosz féllel. Ez helyreállítaná a befektetők és a beszállítók bizalmát, ez lenne az első lépés a talpraállás felé.
Az egyeztetés során is egyértelmű lett, hogy több, mint egy tucat település sorsa függ a Dunaferr jövőjétől, a cég vezetésének tájékoztatása alapján a 4500 munkavállaló fele dunaújvárosi, a többiek a környező településekről járnak be.
A megjelent településvezetők kérdéseket tehettek fel Evgeny Tankhilevich-nek, majd pedig egy közös nyilatkozatot fogadtunk el, amelyben arra kérjük Magyarország Kormányát, hogy adjon tájékoztatást a településeknek azzal kapcsolatban, hogy mire kell készülniük. Több forgatókönyv lehetséges a Vasmű jövőjével kapcsolatban, ezek viszont más-más felkészülést igényelnek a települések részéről, ezért elemi érdekünk, hogy ezt a minimális tájékoztatást megkapjuk kormányzati részéről.
Időközben közösségi oldalán Mészáros Lajos közleményt adott ki a találkozóval kapcsolatban. Előzetesen is elmondtam és most is elmondom: ez a találkozó politikamentes, ezt szerintem világosan bizonyítja az elfogadott nyilatkozat is. Sajnálom, hogy Mészáros Lajos a személyes tájékoztató helyett a közösségi oldalán üzent, azt pedig ismét politikai sárdobálásra használta fel.
Őszintén hiszem, hogy ennek az ideje régen elmúlt, a Vasműben dolgozó ezreket nem érdekli sem Orbán, sem Gyurcsány, sem Mészáros sem Pintér. Őket egy dolog érdekli: karácsony előtt megkapják-e a fizetésüket és januárban lesz-e gyár, ahová bemehetnek, ahol évtizedeket dolgoztak ők, a szüleik és a nagyszüleik.
A találkozó célja éppen az volt, hogy a településvezetők erről tájékoztatást kapjanak, nem pedig az unalomig ismert politikai lózungok csattogtatása. Én a jövőben is így járok el, bízom benne, hogy Mészáros Lajos is inkább az együttműködés útját választja majd.
A tét ugyanis óriási, ha nem lesz megoldás, akkor soha nem látott szociális katasztrófa fenyegeti Dunaújvárost és térségét, 16 települést. Több ezer ember létbiztonsága kerül veszélybe, amire nem válasz a gyurcsányozás és nem válasz az orbánozás.
Dunaújváros, 2022. december 7.
Pintér Tamás
Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere |
Forrás: Pintér Tamás Meta-oldala
Fotó: Vigh György
A nyilatkozat
A jobb olvashatóság érdekében a nyilatkozat letölthető pdf-ként is a fenti képre kattintva!