A postai liberalizáció jegyében... - fejlesztett a Magyar Posta
A több mint 140 éves múlttal rendelkező Magyar Posta a 2013-as postai piacnyitást követően is biztos alapokon álló, modern, stabilan gazdálkodó szolgáltató kíván maradni mind az üzleti, mind a lakossági ügyfelek körében. E célkitűzéssel összhangban, illetve ennek érdekében holnap - 2012. március 7-én - egy olyan egyedülálló, új gépsort állít üzembe az Elektronikus Posta Központban (EPK), amely ezt követően az elektronikus kommunikáció és a klasszikus levéltovábbítás komplex szolgáltatását nyújtja, előállításától azok kézbesítéséig.
Az EPK 1997. évi megalakulása óta, dinamikus fejlődésének eredményeként rövid idő alatt a küldemény előállítási piac egyik legmeghatározóbb szereplőjévé vált.
Az EPK közelmúltban történt rekonstrukciós fejlesztésének következtében a termékportfólió jelentősen bővült. A megújulás következtében az eddigi képességek mellett új, világszínvonalú szolgáltatásokat és terméklehetőségeket biztosít.
Az új rendszerek hatékonyabban képesek kiszolgálni a Magyar Posta ügyfélkörét, valamint jóval energiatakarékosabbak, mint a korábbi gépsorok.
A felújított üzemben az eddigi kapacitások mintegy háromszorosa jött létre. Ennek eredményeként optimális esetben a rendszer óránként kb. 50-60.000 db küldeményt képes elkészíteni, amelyet akár hagyományos postai úton, akár elektronikus formában is képes kézbesíteni. A gyártás az EPK, biztonsági rendszerrel védett, teljesen zárt üzemében történik.
Az előállítás teljesítése során alkalmazott technológiai folyamat adatvédelmi szempontból teljesen zárt rendszert képez, amelyet félévente, független tanúsító testület auditál.
Budapest, 2012. március 6.
Perkáta Online (HCJD & HLSZ)