Emlékezés 1956. október 23-ára

Perkáta Nagyközség Önkormányzata 2011. október 21-én 16 órától emlékezett meg nemzeti ünnepünkről, az 1956. október 23-án kitört nemzeti forradalom és szabadságharc 55. évfordulójáról. A Faluházban megtartott rendezvényen a Perkáta - Nagykarácsony - Aba ÁMK tanulói léptek fel, Orbán Zsolt, Fülöp Irén, Takács Dóra és Hegedűs Gabriella pedagógusok felkészítésével. A rendezvényt a Perkátai Polgárőrség Közhasznú Egyesület biztosította, Reiprich Norbert irányításával.
A Himnusz közös eléneklése után Somogyi Balázs polgármester mondott beszédet (teljes terjedelmében olvasható e cikk után). Ezt követően az iskolások műsora következett. A Szózat zárta le a méltó megemlékezést.

Polgármesteri Hivatal

Forrás: perkata.hu, Somogyi Balázs engedélyével, a Perkáta Online által szerkesztett változat

Somogyi Balázs polgármester ünnepi beszéde

„Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.”

Engedjék meg, hogy nemzeti ünnepünkön Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete nevében Márai Sándor soraival köszöntsem Önöket az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 55. évfordulóján.

Az ünnepi megemlékezések megszervezésében és előkészítésében köszönöm a Perkáta - Nagykarácsony - Aba Általános Művelődési Központ segítségét, Szilasy László intézményvezetőét, a fellépő és segítő tanulókét és a felkészítő pedagógusok Orbán Zsolt, Fülöp Irénke, Takács Dóra és Hegedűs Gabriella munkáját!

Tisztelt ünneplő közösség!

Amikor ünneplünk, akkor tudománytalan, ám annál emberibb módon nemcsak a megtörtént eseményeket vesszük számba, hanem mindazt, ami történhetett volna, mindazt a lehetőséget, amit a történelem magába rejtett. Mindazt az életerőt, amely 1956 októberében felforgatta a világot, amely alig pár óra alatt megbuktatta a kommunizmust, alig pár nap alatt megteremtette a demokratikus Magyarországot, és amely alig egy hét alatt a Szovjetunió egyik tartományából szabad és független nemzetté tett bennünket. Ezért október 23-án a vágyainkat, a reményeinket, a hitünket, a várakozásainkat is ünnepeljük. Átéljük mindazt, amit az akkori magyarok a jövőről, saját sorsuk alakulásáról gondoltak. Ebből fakad az ünnep ereje, hogy általa előcsalogatjuk a múltunkban szunnyadó erőt. Ha nem így lenne, akkor a hatalom, az önkény soha nem rettegett volna az emlékezéstől, az ünneptől. Nem rettegett volna az események felidézésével felszabaduló hatalmas energiától. De a kommunista hatalom rettegett ettől. Az első pillanattól fogva foglya lett, a vérbosszú ízétől megrészegült rémtetteinek: Kádárt és pribékeit, mint hóhérokat, úgy kísértették a meggyilkolt emberek lelkei. Babonásan féltek. A szabadságért a mártíromságot is vállalókat jeltelen sírba temették, arccal a föld felé, szögesdróttal kötötték meg, mintha ezáltal megakadályozhatták volna őket abban, hogy feltámadjanak.

Kedves perkátai Barátaim!

Számunkra a múltunk, a történelmünk nem porladozó, kidobásra érett lomhalmaz, amelyről az ilyen és ehhez hasonló évfordulók alkalmával lefújjuk a port, hogy díszes külsőségek közepette megtörjük vele a hétköznapok unalmas szürkeségét. A mi felfogásunk szerint a nemzetet sem csupán a most élők alkotják, hanem a valaha éltek és a majdan megszületők is. Így a múlt, a jelen és a jövő egyszerre van jelen. Bennünk. Gondolatainkban, tetteinkben, indítékainkban és céljainkban.
„A múlt nem halt meg, hanem hat reánk” - írja Babits Mihály -; „él testünkben, lelkünkben; egész valónk az egész múlt eredője. Minden jelen pillanat magában foglalja az egész múltat, és valamit ad hozzá.”
Ezért 1956 történetéhez hozzátartozik az is, amit, azóta gondoltunk róla, ami cselekedeteinket mozgatja, és ami hitünket, vágyainkat alakítja. Így ma nem tudunk úgy ünnepelni és emlékezni, hogy 1956 őszének napjai mellett ne gondolnánk a megfélemlített, agyonhallgatott, betiltott vagy a rendőrök által szétvert október 23-ákra, hogy ne gondolnánk az igazság nevében ötvenöt éve az utcákra özönlő lelkes fiatalok mellett a 301-es parcellában nyugvó mártírok sírjára titokban elhelyezett, majd lovasrendőrökkel összetapostatott virágokra, és ne élnénk át, hinnénk újra azt, amit ötvenöt éve az emberek hittek: lehet, újra lehet hazugság nélkül is élni.

Ma délelőtt Pákozdon voltam a Katonai Emlékparkban, ahol a most felavatott 1956-os emlékpont bekerült a magyar honvédelem legfontosabb pontjai, az 1848-49-es szabadságharc, az első és második világháború magyar harcai közé. Minden ott elhangzott szónok, a Perkátán is ismert, Hende Csaba minisztertől a térségi országgyűlési képviselőkön át, a forradalmár pesti srácig arról beszélt, illetve az volt a beszédeik végkövetkeztetése, hogy a XX. századi magyar történelem, és főleg a 1945 utáni magyar történelem nincs a helyén. Kiemelt ebben a kérdésben a nemzeti ünnepként tisztelt október 23-a, az 1956-os forradalom, szabadságharc, polgárháború kezdőnapja is, amelyet részben rehabilitáltak 1989-ben, hiszen a köztársaság kikiáltására 1956 tiszteletére ezen a napon került sor. De mégis élővé kell tennünk ezt az ünnepet.
Nekünk, a mostani korban élőknek kell az 55 évvel ezelőtti események és hősök példamutatását és helytállását, kitartását és becsületét, haza- és szabadságszeretét továbbvinnünk.

Több módon tudunk ebben lépni:

Fel kell emelnünk az akkori hősöket, akiket vagy az életüktől fosztottak meg, vagy lehetetlenné tették őket. És rá kell mutatnunk a bűnösökre, a hóhérokra és pribékekre, akik közül is még jónéhányan élnek. Végre eljött az a kor a Magyar Országgyűlés életében is, amikor sor kerülhet arra, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek. A hős ne nyomorogjon, míg az őt elnyomorító pedig ne élvezze a nyomorítás miatti kiemelt státuszt még nyugdíjában is.
Az élőként tartásban nagy szerencsénk, élnek még az 56-osok közül jónéhányan, például Wittner Mária, aki sok üldözött év után most parlamenti képviselő, de azt is tudnunk kell, hogy számos perkátai ember is ott volt 1956. október 23-án Budapesten a Kossuth téren, vagy más történelmi helyen. Ahogy sokan élnek még az elnyomó rendszer kiszolgálói közül Magyarországon és Perkátán is.
Segíteni tud az is, ha mindenki számára kézen foghatóvá, láthatóvá tesszük a történelmet. Az emlékművek, mint jelzőkövek mutatják meg számunkra az utat a történelem útvesztői között. Több évtized, több évszázad tapasztalatát adják át számunkra. Mutatják azt, hogy mely történelmi esemény, mely hős segítette a magyar nemzet fennmaradását, továbbélését. Nekünk is fontosak az emlékművek és ezért vagyunk hálásak azoknak, akik a történelmünknek, magyar embereknek, névvel vagy névtelenül állítanak emléket. Jövő hét csütörtökön, 4, nem Perkátán élő, de a hazájáért, Magyarországért pont Perkátán elesett honvédnak állítunk újfent emléket, 67 évvel haláluk után. És ugyanígy fontos lenne, hogy hozzánk korban legközelebb álló nemzeti ünnepünknek, 1956. október 23-ának Perkátán emléket állítsunk. Azokért, akik perkátaiként, magyarként ott voltak 1956. október 23-án Budapesten a forradalmi eseményekben, vagy itt Perkátán tették a dolgukat. Azokért, akik 56 előtt és után is átélték a rendszer elnyomását, de mégis kitartottak. És azokért, akik az ő emléküket továbbra is megőrzik a ma és jövő perkátai embereinek.

Engedjék meg zárásként, hogy néhány rövid üzenetet adjak át Önöknek, és Önökön keresztül minden perkátainak az 1956-os korszakalkotó tettekről:

55 éve, hogy Magyarország meggátolhatatlan erővel fejezte ki a Szabadság iránti örök olthatatlanságát, a Szabadságba vetett hitét és a Szabadság iránti vágyát.
55 éve annak, hogy a csend falai leomlottak, és mindenki megbizonyosodhatott arról, hogy a Becsület él és tenni kész, és ereje erősebb, mint a félelemből épült falaknak. A Becsület megmutatta, képtelen a belenyugvásra, képtelen a tehetetlenségre, alapeleme a változtatni akarás, a cselekvés.
1956-ban a magyar emberek nemcsak egy diktatúra ellen lázadtak fel, hanem a hazugság és a félelem ellen is. Mert ez becsületbeli ügy volt. Nem egy, nem tíz, nem száz emberé, hanem millióké, a magyar embereké, Magyarországé. Becsületbeli ügy volt, amelyért semmilyen áldozat nem volt elég nagy, amelynek akkor golyózápor és akasztófa, ma és mindörökké egy becsületében megmentett nemzet tisztelete és soha el nem múló emlékezete a jutalma.
Így van ez, ha ebben az ügyben nem is osztozott mindenki. Még ha voltak és még ma is vannak is köztünk is olyanok, akik ezrek sírja fölött is képtelenek a bocsánatkérésre.
Még ha voltak és még ma is vannak köztünk is olyanok, akik akkori aljas helytállásukért szégyenteljes kiváltságot élveznek.
1956 kristálytiszta bizonyítéka annak, hogy csak akiben él a becsület, az lehet szabad. Sem hatalom, sem erőszak, sem brutalitás, sem íróasztalnál elkövetett hazaárulás, sem magabiztos nemzetmeglopás nem képes túlélni a nemzet becsületének ítéletét.
Amíg bennünk van az 56-osok becsülete, addig nincs válságos helyzet, amelyben tehetetlennek és erőtlennek érezzük magunkat.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Somogyi Balázs

Perkáta, 2011. október 21.

Képek az ünnepségről

A következő képek az iskola honlapjáról származnak, Szilasy László igazgató úr hozzájárulásával. Köszönet értük!