Újabb sakkverseny volt a nagyközségben
A falu történetének eddigi legjobb sakkversenyét tudhatjuk magunk mögött. Minden zökkenőmentes volt, nagyszerű hangulat, remek játékosok. Perkáta legjobbjai, valamint székesfehérváriak, és dunaújvárosiak neveztek a munkanap ellenére. A helyszín ezúttal a Fenyő Söröző volt. Az időjárás nekünk kedvezett, így a lebonyolítás megoldható volt a kocsma teraszán. Érdekes módon megint 14-en versenyeztek a díjakért. Ennyi nevező volt a Stüszi Sakkversenyen, és tavaly nyáron is, a Bicska Fesztiválon, csak akkor néhányan kiszálltak félidőben. A versenyt ezen a weboldalon, a Facebook-on, továbbá plakátokon, és közvetlenül hirdettem meg.
Reggel negyed 9 körül mentem a helyszínre, elkezdtem felrakni a táblákat, ebben segítettek a fehérváriak is, akik nem sokkal utánam érkeztek meg. Ezt követően folyamatosan jöttek az emberek. Sakk-készletből ennyi emberre volt nekem elegendő, de sakkórából még kevés. Ebben a dunaújvárosi sakkegyesület vezetője segített ki, aki szintén benevezett. Amikor már nem számítottunk több játékosra, felírtam a névsort, és közben már mentek a bemelegítő partik. A verseny megnyitását követően felolvastam a szabályokat és megkezdődtek a játszmák. Szokás szerint körmérkőzés volt, 25 perces partik. A pontrendszer is a hagyományos: 1 pont járt győzelemért, 0 a vereségért, és fél a döntetlenért, valamint külön tartottuk nyilván a sötét győzelmeket. A sötét győzelmek ugyanis előnyt biztosítottak a holtversenyeknél. Ezen múlt az első és a második hely. Mindig sorsolás döntött, hogy ki melyik színnel versenyezhetett. Izgalmas partik kerekedtek, talán mindenki a legjobb formáját hozta. 17:00 óra környékén lezajlott az utolsó, éles sakkjátszma is, és elkezdtük összeszedni a sakk készleteket és az órákat. Ezután összesítettem a pontokat, amiben segítséget is nyújtottak. Eközben elkészült a vacsora is, amire a tulajdonos úr vendégei voltunk, bár sajnos ő nem tudott eljönni. Bent megterítették az asztalokat és tálaltak. Ezen a megmérettetésen ismét negyedik lettem, így nem kellett másra bíznom a díjak átadását. Mind a három helyezett kapott serleget, és ajándékcsomagot, továbbá minden játékos kapott egy nagyon szép emlékkártyát. Ezután bementünk, ahol a remek étel várt minket.
A három versenyem közül ez volt az első, ami igazán megfelelt az elképzeléseimnek, és anyagi veszteség sem ért úgy, mint előző alkalommal. Köszönjük a Fenyő tulajdonosának a támogatást, és a dunaújvárosi csapatkapitánynak a felszerelést.
Perkáta, 2013. augusztus 24.
Csordás Péter
A verseny résztvevői:
- Czirák Ferenc
- Csordás Gábor
- Csordás Péter
- Jánoshalmi Attila
- Katona Ferenc
- Katona Gergő
- Kiss János
- Kovács Krisztián
- Kovács Tamás Imre
- Mezei Szilárd
- Nedves Tibor
- Puer Zoltán
- Samu József
- Tóth József
Csordás István képei
Ezúton is köszönjük a jobbnál jobb felvételeket!
Győztesek (balról jobbra):
Katona Ferenc (1. hely), Jánoshalmi Attila (2. hely) és Katona Gergő (3. hely)
Balról jobbra: Jánoshalmi Attila, Mezei Szilárd, Samu József, Katona Gergő, Katona Ferenc, Nedves Tibor, Tóth József, Czirák Ferenc, Csordás Gábor, Puer Zoltán, Csordás Péter, Kovács Krisztián, Kovács Tamás Imre, Kiss János