CIPŐ A REPUBLICÉRT ÁLDOZTA FEL A SZÍVÉT
A jelenleg gépekkel életben tartott Bódi László Cipő tisztában volt a helyzetével, mégsem akarta vállalni a szívátültetést. Egyik barátja szerint hitt abban, hogy műtétekkel és kezelésekkel is kordában tudja tartani a betegségét.
Tizennyolc éves, egyre mélyülő barátságot ápol Cipővel a Zánkai Gyermekváros egykori igazgatónője, Bogó Ágnes. - A barátságunk akkor kezdődött, amikor segítséget kértünk a Republictól. Onnantól kezdve a zenekar baráti köre is mindig ott tartotta a nyári tábort, találkoztak a fogyatékos gyerekekkel, koncertet is adtak. Cipővel ráadásul közel is laktunk egymáshoz, s végül barátok lettünk - eleveníti fel a kezdeteket Bogó Ágnes, aki akkor is az énekes mellett volt, amikor évekkel ezelőtt kiderült, baj van a szívével.
Barátai, így Bogó Ágnes is csak reménykedni tud, hogy jóra fordul Cipő állapota
(Fotó: Bors)
- Gyengék voltak a szívizmai, műtéten esett át, akkor két hónapot feküdt a balatonfüredi kórházban. Már az első zárójelentésen rajta volt, hogy szívátültetésre van szüksége, de ő úgy gondolta, az orvosok által javasolt egyéb kezelésekkel a betegsége jól kézben tartható. Először fémhálót ültettek a szívébe, aztán jött az újraélesztős pacemaker, amely segített stimulálni a szívizmokat, ezenkívül negyedévente járt gyógyszeres kezelésre is, hogy minden rendben legyen - részletezte lapunknak Ágnes.
Ahogy a Bors megírta, a Republic frontembere múlt pénteken esett össze, leállt a szíve, újra kellett éleszteni. Jelenleg kómában fekszik az egyik fővárosi kórház intenzív osztályán. Noha tervezték, de egyelőre nem ébresztették fel. Barátja szerint váratlan volt, ami történt.
- Együtt tudott élni a betegségével, és tisztában volt vele, mennyit vesz ki belőle a színpadi munka, de az élete volt a Republic. - Senki, szerintem ő sem számított a mostani összeomlásra. Nagyszerű, mély érzésű embernek ismertem meg, ez átjön a dalain is, és azt hiszem, ennek megfelelő bánásmódot érdemel.
- Azt gondolom, Cipő, aki mindig teljes életet élt, sosem fogadna el egy kiszolgáltatott életminőséget. Lehet, hogy vesztesen nem akarna már felkelni - vélte Ágnes, utalva arra, egyelőre nem tudni, hogy az énekesnek milyen mértékben károsodott az agya, amíg sikerült újraéleszteni.
A barátai, így Ágnes is reménykedik, hogy minden jóra fordul. - Az utóbbi időben együtt töltöttük a karácsonyt, a szerb szilvesztert, új dalokra készült. Remélem, minden rendben lesz, újra láthatom, újra koncertezhet - tette hozzá.
B.M.
Forrás: borsonline.hu
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
Ezúton köszönöm a BorsOnline.hu engedélyét a cikk másodközléséhez!
Vigh György (HCJD & HLSZ)