Megnyílt a Szellemképek c. tárlat
Tegnap (2013. február 4-én) este már 7 óra előtt megtelt a kiállítás helyszínéül szolgáló kávézó, ahol a Galéria 12 Egyesület szervezésében kiállítás nyílt Kőnig Frigyes 2010-2013 között készült arcrekonstrukciós munkáiból Szellemképek címmel.
Borza Teréz elnök moderálása mellett először Kovács Lajos, a XII. kerület alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket, ecsetelve a kávézó miliőjét. Majd Sótonyi Péter, az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet igazgatója, egyetemi tanár mutatta be Kőnig Frigyes Munkácsy-díjas festő, grafikus, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektorának munkásságát, különös tekintettel a most kiállított munkáira, azok jelentőségére.
Ezt követően Kőnig Frigyes felidézte azokat a projekteket, amelyek képeiből - szóhasználatával - egy szerény válogatás látható. Kiemelte, hogy a Perkáta-Nyúli-dűlő régészeti lelőhely 2009 és 2011 közötti feltárásakor készített munkáiból 15 arcrekonstrukciós grafikát, illetve a feltárási helyszínt bemutató képet tekinthetnek meg az érdeklődök.
A kiállítás Budapesten, a XII. kerületben, a Hajnóczy József utca 21. szám alatti Galéria 12 Kávézóban tekinthető meg március 2-ig, naponta 10-20 óra között, vasárnap kivételével.
Budapest, 2013. február 5.
Perkáta Online (HCJD & HLSZ)
Vigh György képei a megnyitóról
Galéria 12 Kávézó
A kiállítás helyszíne
Kőnig Frigyes
Sótonyi Péter, Kovács Lajos és Borza Teréz
Kovács Lajos, a XII. kerület alpolgármestere
Falk György, az arcrekonstrukciókat tartalmazó albummal és
Táncos László, a Semmelweis Kiadó igazgatója