Beszámolóm képviselői munkámról
Elöljáróban annyit, nagy örömömre szolgál, hogy a településünk választott önkormányzati képviselője lehetek!
Igaz, csak a nyári időközi választások után kerültem hivatalos kapcsolatba az itteni dolgokkal, de úgy érzem, hasznosan telt eddig az idő. Elsők között a településünkön működő bankautomata helyzetével foglalkoztam, melyben nagy segítségemre volt Mosonyi-Bógó Nikolett alpolgármester asszony. Ezügyben a tárgyalások sikeresen haladnak, terveim szerint modernebb és - amit fontosnak tartok, hogy - folyamatosan működő berendezés kerül a mostani helyére. De nem csak ez a feladat volt, nap mint nap jön új helyzet, ami megoldásra vár. Az újonnan megalakuló P.E.M.E. (Perkátái Motocross Közhasznú Egyesület) elindulásában is segíthettem, persze nem egyedül. A most alakuló egyesület területhasználatával kapcsolatban tettük rendbe a helyzetet. Ezzel is segítve a motoros generációk életben tartását.
Amikor csak tehetem, az üléseken részt veszek és dolgozom a lehető legjobb döntések kialakításában. Szociálisan érzékeny emberként a rászorulók segítsége számomra fontos dolog. A szociális tűzifa kérdésében is több javaslatot tettem, melyek némelyikét támogatták a képviselőtársaim is. Sajnos voltak számomra nehezebb ülések is, például mikor az étkezési díjakról és a helyi terhek mértékéről tárgyaltunk a testületben. Ezeket a fajta döntéseket elég nehéz meghozni, de ez a feladat is a miénk.
A társadalmi munka sem maradt ki a feladatok közül. Örömömre szolgált, hogy segíthettem a Szabadság tér melletti játszótér néminemű felújításában a játékok és a kerítés festésében, ahová a fiam, Zsiga is elkísért. Ebben az alpolgármester asszonnyal ténykedtünk.
A beszámolóm végére pedig a szépkorúakkal való kapcsolatomat említem meg. A nyugdíjasklubba látogatásomkor a jókedvű beszélgetés során sok-sok tervről hallottam az asszonyoktól. Természetesen a megvalósításban tőlem telhetően segítséget fogok nyújtani.
Köszönöm beszámolóm elolvasását! Remélem, a bizalmat megszolgálom!
Perkáta, 2022. november 17.
Maradok tisztelettel,
Kis József
Fotó: Vigh György