Harang- és haranglábkészítő alkotótábor
A Magyarországi Kovácsmíves Céh (továbbiakban Céh) 1992 óta működő szakmai-kulturális egyesület, egyúttal hazánk díszműkovácsait is összefogó szervezet. Megalakulása óta feladatának tekinti a jelentőségéből egyre inkább vesztő, már-már kihalásra ítélt kovács mesterség életben tartását, az utánpótlás-nevelést, a mesterség minél szélesebb körben való megismertetését, és tagjai szakmai fejlődésének segítését. Ezeknek a céloknak az elérése érdekében rendszeresen szervez kovácstalálkozókat, kiállításokat, előadásokat és alkotótáborokat. Az alkotótáborok egyszerre három célt szolgálnak, a résztvevők szaktudásának egy-egy speciális területen való elmélyítését, művészi értékű kovácsoltvas alkotás létrehozását, és a szakma népszerűsítését. Az utóbbi cél érdekében az alkotótáborok nyitottak a nagyközönség számára. Az elkészült alkotások mindenkor a tábornak helyt adó település tulajdonában maradnak.
A 2021. július 3-10. között megrendezendő perkátai alkotótáborban különleges feladatra vállalkozik a Céh. A nagyközség Szabadság téri világháborús emlékműve mellé készít egy haranglábat a hozzá tartozó haranggal együtt, aminek minden darabját a helyszínen felállított tábori műhelyekben készítik el. A 3,5 m magas kovácsoltvas harangláb-szerkezet maga is rendkívüli produktumnak ígérkezik, de az igazi különlegesség a harang lesz, ami szintén kovácsolással fog elkészülni.
A kovácsmesterségben a csengők, kolompok, kisebb harangocskák készítése nem ismeretlen, de tudomásunk szerint igazi harang ezzel a technológiával még sehol sem készült. A perkátai világháborús áldozatok emlékét őrző harang 40 cm-es szájátmérőjével, 30 kg-os súlyával, ha nem is nagyharang, de mindenképpen a maga nemében páratlan, igazi harang lesz.
Az alkotótábort a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának, Perkáta Nagyközség Önkormányzatának, valamint a községi civil szervezetek, valamint magánszemélyek segítőkészségének és vendégszeretetének, nem utolsó sorban Szatmári Jenő (képünkön) helyi kovácsmester, céhtárs szervező munkájának köszönhetően tudják megrendezni - értesültünk Takáts Zoltán atyamester írásából, amit Szatmári Jenő felesége, Judit küldött meg szerkesztőségünknek.
Reméljük, hogy az egyedülálló kezdeményezésről majd az országos média is beszámol!
Balinka-Perkáta, 2021. június 9.
Perkáta Online (HCJD & HLSZ)
Illusztráció: kovacsmivesceh.hu
Fotó forrása: Szatmári Jenő Facebook-oldala