Sziget: Jam Session Oláh Andor emlékére
Tavaly év végén 47 éves korában elhunyt Oláh Andor blues szájharmonikás, az 1992-től a 2000-es évek elejéig működő Dr. Valter & The Lawbreakers alapítója, aki a nyolcvanas-kilencvenes évtized fordulóján feltűnt már a debreceni Ölveti Blues Band és a Takács Tamás Dirty Blues Band soraiban is. Az elmúlt évtizedben a Mississippi Grave Diggers tagjaként Big Daddy Wilsonnal, majd Jeanne és Karen Carroll-lal zenélt együtt, a legutóbbi időkben pedig a Gál Csaba Boogie-val alakított Mississippi Big Beat együttessel koncertezett. Pályafutása során többek között Champion Jack Dupree-vel, Sugar Blue-val, Big Lucky Carterrel és Ripoff Raskolnikovval is játszott együtt - olvasható musicpress.blog.hu oldalán.
Tavaly augusztusban a márciusban elhunyt Bódi László Cipőre emlékeztek barátai, idén Oláh Andorra, a Sziget Blues Színpadának eddigi házigazdájára emlékeznek az új Blues-Ír Színpad - Oláh Andor emlékére helyszínnel, valamint a zárónap - 2014. augusztus 17. - utolsó helyszíni koncertjével, egy nagyszabású Jam Sessionnel, Andor zenész barátaival, kortársaival, köztük lesz Blue sPot, Dr. TRAE, Dr Valter, Dure, Ferenczi György, Gaál Csaba Boogie, Mezőfi István Fifi, Nemes Zoltán, Dr. Oszkó Péter., Ölveti László, Presser Gábor, Pribojszki Mátyás, Sab, Sharrie Williams, Szabó Tamás.
Budapest, 2014. június 19.
Perkáta Online (HCJD & HLSZ)
Kapunyitási Pánik Fesztivál (2013. augusztus 2.)
Vigh György felvételein Oláh Andor és szájharmonikái, valamint Gaál Csaba Boogie.