Az ügyvezető alpolgármester közleménye
Tisztelt Szülők!
Tekintettel az iskolában kialakult helyzet fontosságára, 2020. november 4-én délelőtt felkerestem a szociális intézményt, hogy az ügy előzményeiről és a megtett intézkedésekről tájékozódjak. A családgondozó kérésemre írásos dokumentációt mutatott arról, hogy egy budapesti gyámhivatal döntése nyomán kerültek az érintett kiskorú gyerekek Perkátára. A családgondozó a hozzáérkező bejelentések és jelzések ügyében minden szükséges lépést megtett, ami csak módjában állt, amit megtehetett.
Minden ügynek - így ennek is - van ügyintézési határideje, mivel a településről az esetek nagy része további intézkedés megtétele érdekében illetékes szakemberekhez, hatóságokhoz kerül továbbításra.
E sajnálatos eset kapcsán is megtörténtek a szükséges intézkedések, ezek folyamatban vannak.
Itt szeretném felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy amennyiben veszélyeztető körülmények fennállásáról van tudomásuk, azt haladéktalanul jelezzék - írásban - a helyi családgondozónál!
Csak így várható érdemi intézkedés a problémák megszüntetésében.
Perkáta, 2020. november 7.
Köszönettel:
Oláh István
Fotó: Vigh György