DÁTUM / NÉVNAP


HIRDETÉSEK

Szőke Imre e.v.
2431 Perkáta
Dr. Baráth Károly u. 51/A
+36 (30) 378 5478
imre.szoke19[at]gmail.com

Hosnyánszki László klíma- és villanyszerelés Perkátán és környékén

PatikaPlus Gyógyszertár Dunaújváros Tesco

B&D Kft - Dunaújváros

Suli-Soft-Design: a webes alkalmazások akadálymentesítője

József Attila Könyvtár Dunaújváros

A Perkáta Online az MTI hivatalos hírfelhasználója

legifotok.hu - Magyarország a magasból

VighFoto - esküvő, koncert, rendezvény fotózás

Gyermekkorom emlékei...
6. A SZŐLŐHEGY

Szőlő„Minden valamirevaló embernek van egy darab szőlőföldje, vagy legalább pár tőke szőlője!” - szokta mondani édesapám. Az embereknél csak a szőlőtőke kitartóbb. Eső veri, vihar tépi, jég szaggatja, lisztharmat öli, de azért mindig marad annyi fürt a tőkén, hogy legyen egy kis hegyleve a pincében.
A parasztember ugyanis mindig talált okot arra, hogy áldomást ihasson sógorral, komával.
Egy pohárkával akkor is inni kellett, ha jól adta el az ember a kismalacokat, de a tenyérbecsapást akkor is egy pohár jóféle bor követte, ha jól járt az ember egy üszőborjú vételénél.
Na és jött a húsvét, a karácsony a keresztelő... Egyébként meg egy szelet sonka, vöröshagyma után is egy pohár borocska dukált.
Nagyapám jó borosgazda volt, ő úgy mondta, hogy aki szőlőt művel az sohasem issza le magát a sárga földig, mert nem pocsékolja a keserves munkával megtermelt bort. Csak annyit iszik, ami az egészségére válik, a többi csak kárba vész.

HordókPerkátán az én gyermekkoromban nagyon sok valamire való ember volt. A perkátai szőlőhegyen az ősi magyar szőlőfajtákból, oportóból, kadarkából, mézesből, pirosszlankából bizony jó borok termettek. Még az Alföldről is jöttek hozzánk vásárolni. Szüleim úgy mondták: „gyünnek a túsófélrű, majd megveszik azok a fölösleget.”
Két szőlőhegyen fehéredtek már messziről a présházak. Tekintélye volt annak a gazdának, akinél a nádtető mindig rendben volt, és aki minden szüretre rendbe tette kívül-belül a borospincét. Az meg természetes volt, hogy a présház előtt nyílott valamilyen virág. Elmaradhatatlan volt egy bokor orgona, egy ereszre fölfutó vadrózsa, aminek a csipkebogyója teaként adta nekünk télen az erőt, a nagymama hecsedlilekvárjával együtt.

RézgálicA férfiak a régi időkben reggeltől estig a földeken dolgoztak. Keresték a kenyeret a családnak. Szombaton, vasárnap jutott idő a permetezésre. Csak rézgálicot használtak, „kíkküvet” ahogy apám mondta. Régen szokás volt lisztharmat, peronoszpóra ellen gereblyézni a tőkék között. Nem használtak vegyszert, csak a legvégső esetbe. Nyugodtan mászkálhattunk a cseresznyefára, körtefára, degeszre tömhettük magunkat a gyümölccsel, nem volt megmérgezve.
Édesapám úgy mondta: „A jó bornak tiszta hordó köll, a must meg majd tudja a maga dógát. Aztán a bor meg ne fínyes legyen hanem jó.”
A szőlő összes munkáját a nyitáson és a permetezésen kívül az asszonyok meg a gyerekek csinálták. Mi a bátyámmal szívesen baktattunk kilométereket a poros úton. Majdnem egy órát gyalogoltunk édesanyámmal, de észre sem vettük. Ha nyúl futott a búzában, akkor arról mesélt nekünk, ha fácán kuporgott az út melletti bozótosban elmagyarázta, hogy biztosan a tojásokat költi, ne hogy felriasszuk. Mire kiértünk a zsöllérbe, jó néhányan ránk köszöntek:

„- Jó reggelt Julcsikám, mísz a gyerekekkel? - Adjon Isten Terus néném ! Megyünk kötözni, kapálni. - Jó reggelt, adjon isten Bözsike. Látom te már megelőztél minket. Harmatta gyütté...
- Hiába no, a kisgyerek kicsit lép, de majd segítenek nekem, aztán majd behozzuk a lemaradást.”

Piknikező kosárIgaz, hogy mindig reggeli után indultunk a szőlőbe, de mihelyt a diófa alá értünk valahogy rögtön a kosárban kutakodtunk a bátyámmal. Pedig csak kenyér, szalonna meg víz volt benne. A hozzávaló paprika paradicsom hagyma, ott bújt a tőkék között.. Talán a jó levegő az akácillat a vadgerle búgása tette, máig nem tudom, de kint a hegyen mindig éhesek voltunk. Délben édesanyám kettévágott egy görögdinnyét, aminek előbb kiettük kanállal a belét, azután a héját tálnak használtuk. Telemetéltük paprikával paradicsommal hagymával és már készen is volt a hideglecsó. Hozzá kácsazsíros kenyeret ettünk.
Fáramásztunk, pille után futottunk, ürgét öntöttünk. Erősek egészségesek voltunk. Megismertük az árokparton a vizimentát, kakukkfüvet, kamillát. Megtanultuk, hogy akkor kell szedni, amikor a legmelegebben süt a nap. Édesanyám a padláson megszárította, és télen egy-egy marékkal hozott le belőle teának.
Eső után a két szőlőhegy között lévő réten rengeteg volt a gomba, sóska. Szedtünk belőle egy-egy kosárral, meg volt a vacsora, vagy a másnapi ebéd. Közben megismertük, megszerettük és megtanultuk tisztelni, becsülni a természetet.
Szüleim, nagyszüleim megtanították hogyan kell a nap állásából, a madarak röptéből, hangjából megjósolni az időt. Még „százágra” sütött a nap, amikor édesapám azt mondta, hogy ideje „cihelőcködni” mert a partifecskék a földön húzzák a szárnyukat, úgy hogy hamarosan vihar lesz. Ha a szőlő végén lévő szedresben hirtelen némultak el a madarak, gyorsan kellett hazafele indulni, hogy a zivatar el ne verjen minket.

Szőlőhegyi kereszt PerkátánSzinte mindig beigazolódott az előrejelzése. Nagyszüleink azt is megtanították nekünk, hogy viharban nem tanácsos magányos fa alá bújni, és a kapa kasza sem jó társ ilyenkor. Nem tudom pontosan mennyi volt ezekben az igazság, de hogy az idős parasztemberek nagyon tapasztaltak és bölcsek voltak, az biztos.

Délben a csősz megkondította a hegytetőn a kisharangot. Mi gyerekek futottunk megnézni a szőlővégi napóránkat, és ha netán sietett vagy késett, hát könnyen igazítottunk a fadarabon, boton, hogy a hegye éppen a delet mutassa.

Az én gyerekkoromban a hűtőszekrényt még a kútvödör meg a pince helyettesítette. A levágott hízónak pedig minden részét felfüstöltük. Így tudtuk tartósítani. Bizony a füstöltet úgy kellett beosztani, hogy egész évben elég legyen. Mindennek megvolt a maga ideje. A disznósajté áprilisban, ha megszólalt a kakukk. Édesapám egész életében őszinte, becsületes ember volt, de bizony egyszer minden évben füllentett. Ő ugyanis már a márciusi szőlőmetszésből hazatérve erősen bizonygatta, hogy hallotta a kakukkot a szőlőhegyen. Itt az idő, hogy a svárklit lehozzuk a padlásról... Így történhetett, hogy mire a kakukk valójában megszólalt, mi már a füstöltoldalasnál tartottunk...
Édesapám hazugsága pedig bocsánatos bűnnek számított egész életében.

Így Orbán nap táján szeretettel gondolok Rá, és az elnyűtt biciklikre, aminek a csomagtartóján hozta haza nekünk, gyerekeknek a legelső szőlőfürtöket, a legédesebb almákat, no meg a rengeteg kinyűtt gazt az aprójószágnak, hogy az se vesszen kárba. A kormányán mindig volt egy-egy madzaggal összekötött mezei virágcsokor a nyárikonyha asztalára.
De mi gyerekek legjobban mégis a „nyúllátta” kenyérnek, „madárlátta” szalonnának örültünk. A legfrissebb kalács sem ízlett volna ezeknél jobban...

Sokat tudnék még mesélni a diófa alatt sütött szalonnákról, parázsban sült krumplikról, a szüretek vidám hangulatáról, a birkagulyásról, az édes mustról...
Manapság ha kint vagyok a szőlőhegyen, fájó szívvel gondolok édesapám szavaira...
„Minden valamirevaló parasztembernek van pár tőke szőlője.”
Attól félek, elfogyott a valamirevaló parasztember manapság...
Mert a szőlőhegy nagy része bizony parlagon hever, a kakukk is hiába kiabál, csak a vizimenta nő, azóta is rendületlenül...

Mészáros Zsuzsanna

Mészáros Zsuzsanna további visszaemlékezéseihez >>


Ez egy ingyenes Dreamweaver sablon, amelyet a JustDreamweaver.com készített.

Impresszum      Adatkezelési tájékoztató